A Könyv
Medál
Medál hátlapja

Csendmélység

 

A csend legyen veletek kedves barátaim, akik a csend szülöttei vagytok!

 

Csoportunk egy minden eddiginél rövidebb utat mutat a keresőknek a felébredéshez. Ennek az új útnak a segítségével lerövidül a felébredés, melyet a csoportban már több ember megtapasztalt. Volt olyan eset, hogy két ember került egyszerre az elme nélküli valóság, az ÖNVALÓ időtlen világába. A csoport alapítójának családjában is beindult a lavina és egy 15 éves fiú is elindult a felébredés útján.

 

Zsolt, a csoport alapítója írta az "Aranylövés AZ Elmének" című könyvet, amiben felébredése és megvilágosodása útját írta le. A könyv angolra fordítása folyamatban van, a tervek szerint a megjelenés 2017 nyarára várható (aktuális információk ezen a weboldalon).

 

A Csendmélység YouTube videó csatornán számos videó található (előadások, beszámolók, élő műsorok, oldások). A videók a felébredés részleteiről szólnak - úgy, ahogyan erről sehol máshol nem hallhatsz. Érzelmi oldásokról is találhatók videók, amelyekben érzelmi problémákkal rendelkező emberek vesznek részt és megtapasztalják az Örökkévaló erejét, amint az az elmén túl viszi őket. Az érzelmi oldás alapját Zsolt saját megélései és az érzelmeivel való munkája adja.


Zsolt a saját több éves ébredési folyamatának gyümölcsét, a 'Csendülést' adta a világnak. Mi is a CSENDÜLÉS? Erről a Csendülés oldalon olvashatsz bővebben.

Lehetőség van Zsolttal együtt csendülni a Csendmélység táborokban (jelenleg magyar nyelven, de a jövőben, ha van igény rá, angol nyelven is). A táborok és könyvbemutatók aktuális időpontjairól a Programok oldalon, vagy Facebook oldalunkon tájékozódhatsz.

Minden tanítás ott ér véget, hogy a csend az igazi tanító. Mi itt kezdjük.

CSENDMÉLYSÉG, AZ AMI VAGY.


 

Samu Zsolt - Bemutatkozó

A nevem Samu Zsolt. 1974-ben születtem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Egy szegény családból származom, de mindig törekedtem arra, hogy jó tanuló legyek és ez sikerült is. Aztán 1986-ban elköltöztünk Szabolcs megyéből az ország nyugati részére, Vas megyébe. Itt sikerült CNC-programozóként végeznem, és sokáig külföldön dolgoztam. Közben megházasodtam, családom lett: két gyerekem, egy fiam és egy lányom, és éltem az átlagos életemet.

Szerettem a munkámat, szerettem a családomat, nagyon jól megvoltunk, sokat voltunk együtt, kirándultunk - ami egy átlagos családban szokásos. Aztán kiköltöztünk Ausztriába, lehetőséget kaptam arra, hogy Ausztriában dolgozzak tovább, és mivel a család elég messze volt, ezért ők is utánam jöttek Steiermarkba.

2008-ban jött a gazdasági válság, és elküldtek a munkahelyemről. Sokáig ígérgették, hogy visszavesznek, de nem vettek. Aztán máshová fölvettek, ott sem tartott sokáig a munkahelyem, mert bezárták a gyárakat. Eléggé magam alatt voltam, de sokáig bizakodtam, rendszeresen küldtem a pályázatokat, de nem vettem észre, hogy belopakodott valami az életembe: mégpedig a reménytelenség, ami szép lassan elhatalmasodott rajtam.

Egy év után hirtelen és váratlanul mély depresszióba zuhantam. Szakmai és személyi önértékelésem zuhanni kezdett, nem tartottam magam érdemesnek apának lenni, nem tartottam magam érdemesnek férjnek lenni, szakmailag alkalmatlannak tartottam magam és mély depresszió mocsarába süllyedtem. Természetesen vittek orvoshoz, pszichológushoz, pszichiáterhez; mindent megjártam, amit lehetett. Természetes alapú segédanyagokat, mindent, amit lehetett megpróbáltunk, de semmi nem segített, és csak mélyebbre és mélyebbre süllyedtem és megjelent a pánik, a félelem. íp> Féltem a jövőtől, aztán már a végén mindentől féltem, a legeslegvégén a saját tükörképemtől is féltem. A pánikkal együtt, ha még a pánik nem lett volna elég, megjelent egy olyasvalami, amit csak úgy hívtam, hogy a pokol. Nem bírtam járni, nem bírtam menni, a tünetektől állandóan hányingerem volt, a testem lüktetett, mint akit árammal ráznak. Aztán persze elmentem újra pszichológushoz, elmondtam a tüneteimet, a problémáimat és azt mondta, annyiféle a tünet, hogy azt sem tudja, melyikkel foglalkozzon, mert ez poszttraumás szindrómára utal, és azt nagyon nehezen lehet kezelni.

Aztán egy idő után láttam, hogy nem is érti, hogy miről van szó, hogy mit élek át, mintha csak elbeszéltünk volna egymás mellett, és lemondtam arról, hogy orvosok segítsenek nekem. Teljesen lemondtam arról, hogy kívülről jöjjön a segítség, és ekkor azt mondtam magamnak (egy fórumba írta valaki, az alapján), hogy Münchausen báró is kihúzta magát saját hajánál fogva a mocsárból.

Annyira megfogott ez a mondat, hogy azt mondtam akkor, hogy nincs lehetetlen. Ha elhiszem, hogy lehetetlen, akkor benne maradok. Ezután kezembe vettem a sorsomat. Feltártam, mi az, amit élek, milyen érzések ezek, mire utalnak, és mindig a gyerekkorra lyukadtam ki, a gyerekkorból jöttek ezek a problémák. Feltártam a gyerekkoromat, az összes érzésemet és rájöttem, hogy ezt a személyt nem én alakítottam, ezt a szüleim alakították és a társadalom, úgyhogy ez a személy én nem lehetek. Ez hatalmas szabadság volt, hogy nem én vagyok a szenvedő valójában.

Ezután két nagyon jó könyv akadt a kezembe: az egyik a Mérgező szülők, a másik a Trauma és gyógyulás, aminek hatására kiszabadult a traumának a forrása. Ekkor a munkahelyemen belső, tudatos halálélményt éltem át, ami azt jelenti, hogy végig tudatában voltam, hogy mi történik; mint egy megfigyelő megfigyeltem a saját halálomat, és Jézus Krisztus segítségével - akinek átadtam magam - felébredtem.

Akkor én nem tudtam, hogy mit jelent ez; azt érzékeltem, hogy egy álomban éltem egészen addig és most végre ébren vagyok és élek. Teljesen újszerű volt a világ, mint aki most született meg, úgy éreztem magam, csodálatos volt végre látni és élni. Természetesen akkor még nem tudtam azt, hogy ez a felébredés és a megvilágosodás. Ezután három-négy éves utam volt, amit az Aranylövés AZ elmének című könyvben leírtam, most nem taglalom ezt külön, de végigéltem mindazt, amit csodának neveznek. Mert ezek mi vagyunk. Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozómat és kívánom neked, hogy vegyél bátorságot és indulj el befelé, mert olyan csoda van bennünk, olyan csoda vagyunk mi, amit álmodni sem mernél.