Útikalauz a felébredéshez: Aranylövés AZ Elmének – a www.azuton.hu beszámolója

Emlékszem egyszer egy A.J. Christian előadáson valaki nagyon szerette volna tudni, hogy milyen élmény a megvilágosodás. Christian úgy döntött, hogy pár perc alatt prezentálja nekünk a dolgot. Már nem emlékszem, hogy pontosan mit kellett tenni, de valami ilyesmit: a nézőtér egyik fele dobolt a lábával, a másik meg tapsolt, elcsattant néhány csók, a lényeg, hogy jó nagy hangzavar lett. Aztán egyszer csak tapsolt egyet és mindenki elhallgatott. Ekkor beállt a csend.

Ez a kis epizód jutott eszembe Samu Zsolt: Aranylövés AZ Elmének című könyve olvasásakor. Az előadáson persze fogalmam sem volt arról, hogy az előadó ugyan mit akar a csenddel. Most, hogy elolvastam a könyvet és megnéztem néhány videót Zsolttal, mindig vágyom a csendre. A saját csendemre.

Nem könnyű egy olyan könyvről írni, amiből egy betűt nem lehet elvenni, sem hozzátenni, elemezni vagy kritizálni pedig végképp felesleges. Mégis megkísérlem átadni, hogy mit adott nekem ez az írás. Több beszámolóval ellentétben nem lettem feszült, izgatott, nem kerültem át más tudatállapotba és (érzésem szerint) nem indult be semmilyen felébredési folyamat. Viszont figyelmem egyre inkább a csend felé fordul és elképesztő tempóban bontom le a személyiségem rétegeit. Kíváncsi vagyok mi van alatta.

Az önmegadás útja

Mások talán több könyvet is írnának arról, ami az Aranylövés első néhány oldalára jut. A betegség poklából újjászületni és mindent csodálatosan ragyogónak, újnak és élettelinek látni akár meg is felelhet a felébredésről alkotott képünknek. Sőt, ha még ehhez egy „Isten élmény” is párosul, átélve a mindentudás állapotát, méltán juthatnánk arra a következtetésre (ha lenne ebben az állapotban mivel következtetni), hogy elértük a véget, mi vagyunk a mindenség. De mi történik, ha mindez néhány hónap múlva véget ér? Zsolt beszámolója alapján ekkor indul el igazán a keresés.

Elfordulni a világtól

Következik a leépülés, az érzelmek oldása és az üresség érzése. Azt hiszem ez az a pont, amikor a felébredésről alkotott illúzióink megsemmisülhetnek egy pillanat alatt. A leépülésről írni egy felébredési folyamatban nem túl kecsegtető, az egó számára biztosan nem. Ami ezután jön a könyvben, az felér egy úttal egy őrülten száguldó hullámvasúton: a „minden bennem van”, a „nem mozdulok sehová, minden felém jön” megélése. És még ez is „csupán” illúzió lenne?

Zsolt egy reggel arra ébredt, hogy mindaz, amiről eddig tudomása volt, meg sem történt. Nem keresett, nem volt tér, minden csak álom és káprázat volt. Majd jött a sötétség. Nagyon izgalmas része ez a könyvnek, elvezet egészen a „csak Én létezem” tudásáig. Minden más „GONDOLAT”. Csendben megjegyzem, hogy még a történet felénél sem járunk.

Minden darabjaira hullik – A Látó „megjelenik”

A világot újra érzékelve arra lett figyelmes, hogy minden „pixelekre hullott” körülötte. A felismerés, hogy minden káprázat és nincs semmi, de semmi ami valós az érdektelenség állapotát hívta elő. A létezés érzésén kívül semmi nem maradt. Ekkor feltette a kérdést: hol van a létezés forrása? A figyelem pedig önmagára irányulva „előhívta” a Látót. Meg sem kísérlem itt visszaadni a beszámolót. Az én érzéseim szerint talán ez a megélés lehet az, amire mindannyian vágyunk, amit mindenben és mindenhol keresünk.

Zsolt többször felhívja a figyelmet arra, hogy több helyen amit leír a könyvben emberi elmével felfoghatatlan és nagyon nehéz szavakba foglalni a megéléseit. Éppen ezért mindenkit a tapasztalásra, megélésre bíztat.

A történet folytatódik

A könyv további kétharmadában betekinthetünk a mindennapokba, további megélésekbe. Kedvenc részem az autóvezetés megélése: beül a kocsiba, forgatja a kormányt, de nem ő halad előre, hanem minden felé jön. Különösen érdekes rész az, amelyben a családtagok osztják meg a gondolataikat: mit éltek át, hogyan hatott rájuk Zsolt felébredésének folyamata.

Az Útbaigazítások részben bővebben olvashatunk a Látóként való megélésekről, a csendülésről. A spirituális világban divatos fogalmakat, mint az elfogadás, a megvilágosodás, a végső valóság, a szenvedés, a minden egy, egészen más nézőpontból világítja meg.

Kinek ajánlom ezt a könyvet?

Az biztos, hogy nem mindenkinek. Azoknak viszont igen, akik már szenvedtek eleget ahhoz, hogy akár már abba is hagyhatnák. Azoknak, akik szeretnének a sokszor igen kanyargós és téveszmékkel teli spirituális keresésből kikeveredni. Azoknak, akik őszintén vágynak a valóságra és főként azoknak, akik a hit helyett a tapasztalásban bíznak.

Azzal a facebook hozzászólással zárom a sorokat, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet a könyv és Samu Zsolt tevékenysége iránt (ezúton is köszönöm):

“Itt nincs mellébeszélés, hogy hogyan vonzzunk be még 3 BMW-t, ez csak azoknak való, akik a földi játék végét keresik…”