A csendülést nem kitaláltam, hanem az első online csoportbeszélgetések tárták fel, mint lehetőséget. Az egyik csoporttag mondta, kipróbálhatnánk, hogy mindenki otthon csendül, és megnézzük van-e hatása. De volt ennek egy előzménye is. Korábbi test-lélek szinkronizációknál adódott az ötlet, hogy ha a kezelés működött online alapú kapcsolat által, akkor lehet, hogy ez a „jelenlét erő”, a csoportos csendülésnél is ugyanúgy hat. Csupán annyi kell, hogy tudatában legyenek a részvevők: most csendülünk. Volt példa arra is, hogy bizonyos embereknél, a kezelés hatására – mint egyfajta mellékhatás – elindult a felébredés folyamata. Az ötlet lényegében innen jött.

Meglepő módon azt tapasztaltuk, hogy a csendülések alatt nagyon fel tud gyorsulni az Önismereti folyamat. Amit én annak idején esetleg több hónapig éltem, azt néhányan napok, vagy órák alatt meghaladták. Hihetetlen volt, de néhányan nagyon hamar elértek a semmi lét állapotába, amiről minden alkalommal be is számoltak. Nagy sötétségről meséltek, melyben öntudatuknál voltak, de nem volt testérzetük. Nem volt időérzékük sem, és még is léteztek. Nagyon jó, leírhatatlan állapotként jellemezték ezt. Természetesen nem csupán egy-két emberről beszélek. Volt, aki meg is haladta ezeket az állapotokat. A legmeglepőbb az volt, hogy a hétköznapokban is megjelent ennek a hatása. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez az én iránymutatásom valójában, és, hogy milyen hatékony is ez.

Elismert tanítók is foglalkoznak hasonlóval, és alátámasztják a tapasztalatainkat. Ezeken a megéléseken felbuzdulva, egyre többet alkalmaztuk a csendülést, és szinte mindenkinél működött. Még olyan keresőnél is, aki éveket volt keleti mesternél ashramban. Komoly meditációs csoportba járt, és még csak komolyabb tapasztalása sem volt. Egy kanadai barátom szeretett volna meglátogatni, mondta, hogy nem fél semmitől. Eljött, és szerveztünk egy csoporttalálkozót, voltak ott nagyon régi keresők is. Az előbbi személy, csupán két csendülésen vett részt, és eljutott oda, hogy meghaladta a testtudatát úgy, hogy végig éber maradt. Ez nagy mérföldkő volt, hiszen, ha ilyen emberre is hatással van a jelenlétben történő csendben ülés, akkor jó úton járunk. Ekkor már láttam, hogy a spirituális keresőknél is működni fog, azoknál is, akik rengeteg elméletet gyűjtögettek össze, megtapasztalások nélkül. A csendülés nem más, mint behúzás a természetes állapotodba. Valamiféle jelenlét-energia behúz ilyenkor.

A felébredett energiája túlhúz az elmén, és ezen megélések indítják el a személy felszámolódását. Jobban mondva, előemelkedik a valós Én. Ez a csoportban már bizonyosságot nyert, két hölgy például egyszerre élte meg a valóságot, az ő beszámolójukat később olvashatod. A lényeg, hogy nem külső forrásból kell kapnod a szükséges tudást, hanem megtapasztalod a természetes állapotodat a csendben, és ez indítja el a felébredési folyamatot. Belülről, mélyről fölfelé hat. Ezt nem lehet elmével befolyásolni. A forrásból hat, ott lesz elvágva az ego gyökere. Hogy kinél milyen hatása van, az változó. Van, akit a mélykék végső állapotáig behúzott, pedig korábban nem is hallott erről.

Ezek olyan visszaigazolások voltak, melyek egyértelművé tették, hogy ez működik. Ez a mi „tanításunk”. Fontos tisztázni, hogy ez nem meditáció. Ez a valós állapotunkba merülés. Az én, az ÉN-be merül. A meditációkban a figyelemnek tárgya van, itt nincs. Pont ez a lényege. A figyelem koncentrációja megszűnik, és önmagadba merülsz vissza. Amikor eléred a mély állapotot, az transzcendentális állapottá válik, mert már meghaladod az elmét, és nem személyként tapasztalsz. Az Örökkévalóként tapasztalsz, ezért ütős ez a módszer. Ez a legrövidebb út Önmagadhoz! Nem kell menni sehová, egyszerű jelenlét és csend. Ha a figyelemnek tárgya van, azaz elme, ha nincs, az Örökkévaló.

Na, de mit találunk a csendben? A csendben nem találunk semmit. Most arról beszélek, amikor ez a csend megjelenik a hétköznapi életedben is. Ezt nem tudod elérni akarattal! Ez egyszer csak megjelenik, felbukkan a csend dimenziója. Ez a tökéletes csend maga az elme nélküli állapot. Az elme világa ugye nem is létezik, a csend hatására egy új, letisztult világ tárul eléd. Nagyon egyszerű világ ez. Tudni és látni fogod, hogy az előtte élt világ mennyire zajos volt. Sőt azt is, hogy mennyire hamis minőség határozta meg, hogy mit gondolj a világról. De ez már nem lesz jelen, egy az egybe azt látod majd, ami van. Ez nagyon tiszta, nagyon egyszerű. Érezni fogod, hogy ez az igazi világ, ez a valóság. Az elme szintjén hiába határozod el, hogy mindent feladsz, amikor ott vagy, az teljesen más, ezért kell ez a csend hozzá. Ez a „módszer” az illúzióvilágunk elvesztésével jár, amit előtte valósnak hittünk. Ez a könyv is azért íródott, hogy tudjanak erről az emberek. De ez nem való mindenkinek!

Aki ragaszkodik valamihez, az inkább ne vágjon bele, mert lehet, már nem tudja visszacsinálni, leállítani a felébredés folyamatát. Azért van ennyi minden leírva ebben a könyvben, mert én ezeket végigéltem, de nem kritérium, hogy mindenki másnak is végig kell. Pont ez a lényeg, hogy az Aranylövésben leírtak helyett, lehet rövidebb úton is menni. Akik a csendülésben részt vettek, negyed annyi dolgot nem éltek végig, mint én korábban. De persze az sem kizárt, hogy lesznek bőven megélések. A lényeg, hogy a végállomás mindenkinél ugyanaz lesz. Az út milyensége, hossza viszont eltérő lehet. Tehát a csendülés egy gyújtózsinór meggyújtása, ami ha egyszer meggyullad, nem lehet eloltani. Volt, olyan korábban, aki szerette volna a folyamatot visszacsinálni. Éppen ezért, csak olyan jöhet találkozóra, csoportos csendülésre, akivel korábban már beszélgettünk ezekről.

Fontos megemlíteni az elfogadás fontosságát a csendülésben. Sokan azt rontják el, hogy erőszakkal akarják elutasítani a gondolatokat. Ez nem járható út! Hadd jöjjenek! Majd pont ez az elfogadás hozza az „eredményt”. Ebből ered a türelem is. Ne úgy ülj le csendülni, hogy te majd csinálni fogsz valamit! Azért ülj le, hogy a valós állapotodban időzz. Ez nem egy aktivitás! Ez egy „pihenek” állapot.

A csendülést sokszor kombináltuk a térfigyeléssel, mivel pont ez szünteti meg a figyelem koncentrációját, így megszűnik a tárgyiasítás, az egy pontra figyelés. Így tud eljönni a nyugalmi állapot, ami elindítja a folyamatot. A térfigyelés lényege, hogy az egyik szemünk sarkától, a másik szemünk sarkáig belátjuk a 180 fokos teret, mint egy egészet. A lényeg, hogy nem az objektumokat látjuk benne. Érdemes a csendülést ezzel kezdeni. Ez nem meditáció, annál sokkal több, de mégis sokkal egyszerűbb. Lesz, ami lesz! Ez legyen a fő elv. Meditálni lehet elmével, de csendülni nem! A felébredési folyamatom mutatta meg, hogy a tökéletes csend az, ahol találkozhattam valódi Önmagammal. A csendülés gyakorlatát azért mutatom meg a keresőknek, hogy ők is találkozhassanak ezzel. Sőt, akár sokkal rövidebb úton, mint én.

Mi a csendmélység csendülés lényege egy felébredett jelenlétében?

-nyugodt elme
-érzelmi blokkok oldódnak
-mély lelki fájdalmak feloldódnak
-mély béke
-önmagadba merülés
-megvilágosodás
-önmegismerés
-az ok nélküli öröm
-ok nélküli szeretet megélése mint önmagunk
-megtapasztalása a forrásnak
-valódi önismeret a szavakon és a gondolatokon túl
-Isteni identitásod megtapasztalása
-a látó megélése
-Isten fényét látni
-nem a test személy vagyok megtapasztalása
-harmonikus állapotban és kétségek nélkül megélni a semmin túli állapotodat
-megélni azt ,hogy te vagy az Univerzum
-megértések sorozata (élet,világ,Isten)
-csendülés lényegének megtapasztalása után otthon is csendbe tudsz merülni
-a csendmélység csendülés hatása folytatódik akkor is ha haza mész

Mindezeket a megéléseket a korábbi résztvevők beszámolói alapján írtam. Mielőtt meghalnál, éld végre az igaz természetedet és akkor a halál nem fog rajtad. Meg kell tapasztalnod kétségek nélkül hogy Isten vagy!

A csend legyen veletek!

A programok aktuális időpontjairól a Hírek menüpontban, Facebook oldalunkon, illetve hírlevelünkből tájékozódhatsz.

Facebook oldalunkon lehetőség van rendszeres online csendülésre egy zárt csoportban. A csoportba való jelentkezés feltétele az Aranylövés Az elmének című könyv elolvasása.