A Csepregi Táborban minden pillanatban csendes, odaadó útmutatás, gyöngéd segítség áradt a Tanítványok , Segítők szolgáló jelenlétéből. Így szavak nélkül is vezetve és, igazgatva volt és folyamatosan tisztulhatott,az ott még csetlő -botló Lélek. A táborba már csütörtök estétől, egy gyönyörű szertartásban megtisztulva, megszentelten léphetünk be, A Megnevezhetetlen kegyelméből. Hátrahagyva egy hamis identitáshoz való balga ragaszkodást. Így már kegyelemmel telten, vágyakozva állhattam az Igazság elé, szembesülve a bitorlóval, a bujkáló elforduló, hamis vagyokkal, a hamis enyémmel, a tudatlansággal, életemmel. Szemben állni az Igazsággal, elporladni, döbbenetes katarzis, csodálatos könnyebbség, megtisztulás. Mérhetetlen öröm, érezni a befogadó Igazságban lévő mélységes kegyelmet. Békesség, rezdületlen Nyugalom, áramló Szeretet. A Lélekjogában feltárul az Élet. Ahogy végtelen gyöngédséggel áramlik, létrehozva a formák szépségességét, milliónyi változatban. Táncolva, lüktetve, egy véget nem erő körforgásban. Megnyilvánulva Önmaga gyönyörűségére, finom lágysággal. Odaadó, gondoskodásban. Szeretetben, áhítatban. Ilyen, gyöngéd, áhítattal teli megszenteltség volt az egész Tábor. Lélekben hálásan, alázattal köszönöm.