Fáklya előadás – Gyermeki én felszabadítása

Beszámolók a Gyermeki én felszabadítása előadásról.

Üdvözletem! Először is szeretném még egyszer megköszönni Zsoltnak és a Csendmélység Egyesület összes tagjának hogy egy ilyen élményben lehetett részem!
Már régóta figyelemmel kísértem Zsolt és a Csendmélység Egyesület tevékenységét mind a VNTV-n, mint Facebookon mint kereső lélek. Mikor láttam hogy Budapesten lesz előadása, nem haboztam és kaptam az alkalmon. Megérkezve az előadásra fura de jó érzés töltött el. Elkezdődött az előadás és kis idő múlva a testemen belül remegést éreztem. Azonnal tudtam, hogy ez az a teremben lévő energiáktól van. Hallgatva az előadást nagyon sok dolgot hallottam, amin én is már végig mentem. Amikor Zsolt önként jelentkezőt kért a gyermeki én felszabadítása gyakorlathoz, jelentkeztem. Még csak nem is sejtettem mi is fog történni! A testem belül még jobban elkezdett remegni, izgultam is nagyon, hisz sok “idegen” ember előtt kellett beszélnem. Zsolt feltette a kérdést, mi volt a legnagyobb gyermekkoromban elszenvedett traumám. Válaszoltam, hogy az, mikor egy délután vártam apumat haza hogy segítsen a házi feladatban. Mivel nem jött időben haza, így kimentem a kapuba várni őt. Ekkor megláttam, hogy egy barátja hozza haza részegen. Óriási csalódást éltem meg ekkor (amiről nem is sejtettem, hogy ekkor tört el bennem valami). Zsolt ekkor elkezdett befelé vezetni. Behunytam a szemem és a belsőmben mintha egy filmet néztem volna vissza láttam az egész helyzetet. Nagyon furcsa volt! Valaki vagy valami nézte mi történik, de nem csak mint egy független megfigyelő. Láttam a gyermekkori fizikai Önmagam, az apámat, és ekkor döbbentem rá hogy mennyire önző voltam, hogy a figyelmet, a szeretett apumtól csak magamnak akartam. Ki akartam sajátítani!Azután Zsolt vezetésével még beljebb hatoltam Önmagamba! Hirtelen az üresség állapotában találtam magam vagy más néven a semmiben. Mégis mindenről tudtam! Mindent ézékeltem kint is és bent is. Ebben a “semmiben” anyira jól éreztem magam. Nem volt fájdalom, düh, harag, csak elmondhatatlan béke, nyugalom és szeretet. Ekkor Zsolt azt mondta, jelentesem ki, hogy “én” vagyok ez a szeretet. Majd azt mondta, álljak át adásra és osszam meg ezt a szeretet, sugározzam ki! Ez után azt mondta, oldjam fel ebben a “semmiben” azt a személyt akivel jelenleg azonosítom magam. Megtettem! Az egybe olvadáskor eltűnt az a hamis “én”, amiről azt hittem “én” vagyok, de nem féltem és nem sajnáltam hogy eltűnt! Majd Zsolt azt mondta menjek a “semmin” is túl. Ekkor megszűnt a “semmi” is! Azt, hogy mi maradt ezután, az előadáson sem tudtam leírni így Zsolt azt tanácsolta mondjam el mi nem. Nem tudtam körül írni sem! Nincsenek rá szavak! Azt viszont tudom, hogy AZ az igazi létező az igazi ÉN, akit eddig kerestem.
Az előadás végén odamentem megköszönni Zsoltnak hogy átvezetett. A kézfogás és a köszönet nyilvánítás után muszáj voltam átölelni! Hála és köszönet még egyszer !!!
Sz.Z.

Az “élet” legfontosabb eseményeként tartom számon ezeket a találkozási lehetőségeket. Egy ilyen Előadás több, mint az ott elhangzottak, és természetesen túlmutat azon a szűk 4 órán. /Főleg, ha valaki komoly, és ápolja magában mindazt, amit ott kapott. Látni, hallani azokat, akik bepillantást nyertek az Örök Igazságba, mi lehet ennél fontosabb? A csoportenergia fölemelő, támogató hatása alatt könnyebben belehelyezkedtem a jelenlét mezejébe, mint gyakorlataim alatt általában.
A szolgálattal kapcsolatban tettem fel kérdést. A Megnevezhetetlen Kegyelem fokozatosan vezetett rá a válaszra. Rájöttem, legjobb, ha átadom magam, és fölhagyok a szokványos emberi “görcsös” válaszkereséssel.(az ilyesmit legjobb már az ajtóban letenni..☺) Természetesen ilyenkor van az emberben egy “vizsgadrukk” -végre itt a lehetőség, hogy érezzek valamit, és Semmit érzek. Aztán a Semmi terében kibontakozott egy Megértés. (Dehát ez nem semmi, mondaná a szleng..☺)
Az Igazság Terében lehetetlen, hogy ne jöjjön meg a válasz, nem is kellett kimondani. Elég belehelyezkedni a Lélek személytelen szemléletébe, szemlélő módjába. Amikor megfogalmazódik az emberben, hogy csak az Igazságot érdemes szolgálni, az több, mint az itt leírt szavak. Megrázó is tud lenni, és további önvizsgálatra sarkall. Ha az Igazság győzedelmeskedik, a “lény” elkezd szolgálni. Nem is tehet mást. Az Élet az Életet szolgálja. De nem úgy, hogy van egy nagy élet, amit szolgál egy másik. Élet Vagyok. Én magam Vagyok a szolgálat. Nincs ott (vagy itt🙂) senki. Sehol Senki. És ez jó..☺
Köszönöm a Létezés minden Síkján, hogy ott lehettem!
K. V.

Én már a második Fáklya előadáson vettem részt, mindkétszer azért, hogy élőben meghallgathassam Zsoltot, azaz a Megnevezhetetlent. Hosszú ideje vagyok/voltam kereső és több keleti tradícióban is elmélyedtem, mire rájöttem, a valóság egyszerűbb mindennél és valójában a “tudás” felhalmozása helyett voltaképpen pont radikális elengedésre, mindezen mentális struktúrák lerombolására lenne szükség. És igen, erről írnak a legfelsőbb tanítások is ezen tradíciókban, viszont a szöveg csak szöveg, mégha mégoly értékes is. Ezek valaha élt megvalósított mesterek tolmácsolásában maradtak fenn, akik már nincsenek fizikai valójukban jelen. Nincs azonban nagyobb segítség és inspiráció, mint egy teljesen megvalósított, önös mintáitól, mondhatni személyétől teljesen megvált élő tanító. Nincs szükség írásra, nincs szükség “tolmácsolásra” ha az ember szemtől szemben találkozik azzal, ami avatárja az örök létezésnek, szócsöve az egy igazságnak, a valóságnak. Zsoltot akármikor hallgatom és látom, újra és újra megerősítést nyer számomra, hogy igen, ő valóban egy “élő példa”, olyan, akihez még nem volt szerencsém. Buddha, a beérkezett, kezdetben nem akart tanítani, majd az égiek kérlelték, fontolja meg, hogy mégis megosztja tapasztalatait. Gondoljon azokra, akik bár közel járnak az igazsághoz, de megrekedtek és bár nem tudják, de szemüket már csak egy vékony fátyol fedi. Ugyan ki más segíthetne őnekik? Mekkora szerencse és áldás, hogy ez a beérkezett épp magyarul szól hozzánk és szemtől-szemben is találkozhatunk vele még mi, kiknek szemét talán már csak egy vékony fátyol fedi. Alázattal köszönöm!
F.P.

Már a vonaton éreztem, hogy minden nagyon hiányzik máris, a Megnevezhetetlen Lélek Yógi és Minden és Mindenki. Pici baba kortól végig vezetett “hazugság”, hiába voltam vele tisztában, mégis mélyen átéreztem azokat amiken keresztül mentünk, megyünk olykor ( még most is). ( S rengetegen ezt természetesnek hiszik.- és ez nagyon szomorú) Azóta is ott vagyok sokszor térben és időben. Alázattal köszönöm a tanításokat.
Azóta semmi új megtapasztalásom nincs.
Szeretettel : L.I.

A Megnevezhetetlen előadásában olyan érzés kerített hatalmába, amely lehetővé tette, hogy csendesedjek el és befelé forduljak, magamat vizsgáljam meg alaposan. Jó volt magamba fordulni. Majd jött Tibor előadása, amit a szünetben meg is köszöntem és gratuláltam is ezért Neki. fantasztikus volt, ahogy elmondta a halála esetét és felépülését és azt a szenvedést, amit kihallottam! Igen a LÉLEK örök! Ez is “tanulópénzként” került a lelkembe! Többször becsuktam a szemem és kizártam minden környezeti hatást, nyugodt lettem. Csaba előadása is nagyon felemelő volt és ez alatt is szinte végig befelé figyeltem. Majd jött a két fiatalember, akik a gyermeki lelkük “fájdalmát” szerették volna feloldani a Megnevezhetetlen segítségével. Az első fiatalember nagyon jól értette a hozzá intézett segítő kérdéseket és ez a problémája rendeződött is. A másik ifjú – legalább is én úgy láttam, érzékeltem – nem tudott csak a lelki problémájával foglalkozni, mert az elme nem akart meghunyászkodni! Pedig elég fiatalnak nézett ki, de nem hagyta az elme a lelket azért, hogy csak vigye még tovább a fájdalmakat! Az “EGÓ” döntött! Ezt tapasztaltam.
Szeretettel: B.Zs.

A fáklya előadás több, mint egy spiri témát érintő, a második órától unalmasnak tekinthető előadás. Az alaphiteimet rengette meg. Sokszor, sok helyen, több témában hallgattam már az egóról. De itt megmutatta Zsolt a sajátomat. És tudtam, hogy mindezt tisztán, szeretettel teszi. Ezért hiteles nekem.
Éreztem az egész tér tiszta energiáját, Zsolt tanításának tisztaságát…
Köszönöm a lehetőségét a személyes találkozásnak, a lélek gyönyörét.
Szinte minden kérdés lehetett volna az enyém is, és ezért minden válasz valahol az enyém is volt.
A kérdésemre adott válasz a lelkemig hatolt. Köszönöm ezt a tanítást, 46 év pokoljárására, sok fájdalmára derült fény.
Hálásan köszönöm, hogy itt Magyarországon ezt megtapasztalhattam.
Hálás vagyok.
D.H.Sz.

Kedves Csendmélység Egyesület!
Most vettem először részt Fáklya Előadáson. A hallottak és látottak nagy hatással voltak rám. Egész életemben kereső voltam, de most itt, úgy érzem, megtapasztalhatom a valóságot.
A gyermeki én felszabadítása gyakorlatnál próbáltam magam átadni, de sajnos nem sikerült, semmit sem éreztem. Még annak felidézése is nehéz volt, ami gyermekkoromban fájdalmat vagy sérülést okozott. Olyan mintha valami blokkolt volna, semmire nem volt érzésem, mintha egy nagy üresség lett volna bennem.
Itthon is megpróbáltam, de sajnos a heves szívdobogáson kívül megint nem éreztem semmit.
D.Zs.

“ Beszámoló a hétvégi Fáklya előadásról: meghitt, bensőséges hangulat volt az egész előadás alatt. A beszámolók hitelessége a tanítványok részéről az újonnan jövőket is megérintette. A beszámoló a tudatos halálről, valamint a gyermeki én megéléskor a lépések, ahogyan szép lassan elfogadjuk magunknak a testet, a nevünket, a gondolatainkat és felépítjük eköré a személyt, mindenkinek érthető és átérezhető volt, főként mivel saját, friss megélésből jött. Az első önként jelentkező hihetetlen könnyedséggel, nyitott szemmel követte Lélekyógi vezetését, és sokkal magasabbra jutott pár perc alatt, mint eddig bárki, túl a semmin, egészen az Önvalóig. Mögötte már sok év intenzív keresés volt, és látszott, hogy feloldott már jópár azonosulást. A második jelentkező viszont eléggé azonosult még az elméjével, nagyon próbált mindent magyarázni, körülírni, de nála is működött, mert végül megélte a szolgálat lényegét. Ez mutatja, hogy emelkedés történt, könnyedebb lett a vezetés, nincs már szükség a hosszas megadásig eljuttató előkészítésre. Az Egyesület emelkedett légkörében ez magától megtörténik.”
V.Sz

“Egy újabb lépcsőfokot léptünk a Valódi Élet Végtelenségében. Változás van Egyesületünk életében és ez az előadáson is megnyilvánult. Teljes tisztaság, meghitt, bensőséges EGYütt lét volt jelen, melyben minden résztvevő eltűnt arra a pár órára. A résztvevőket hátulról figyelve…egy ideig a fejek bólogattak, aztán a test is megállt úgy, ahogy a gondolatok fonala. Minden elhangzott szóért és el nem hangzott megnyilvánulásért végtelen hálám és köszönetem. Mélyen érintett a tudatos halálról szóló beszámoló… A jelen valósága nyilvánult meg. A gyermeki én felszabadítására jelentkező fiatal ember bizonyosság megélése gyönyörű volt. Ment a hívó szó után és feltétel nélkül követte azokat. Gyermeki korban megélt traumái felszabadítását követően tovább léptek….tisztán, hihetetlenül könnyedén, a Semmin túljutva tapasztalta az Önvalót. Egy másik kérdező a valódi szolgálat lényegére látott rá. Minden résztvevő feltehette személyes kérdéseit (akár névtelenül is) és választ is kapott rá. A bátrak, akik eljöttek másként távoztak, mint érkeztek…. Igazságnak hála”
B.M

“A szombati Fáklya előadás nagyon bensőséges és meghitt volt. Az Igazság természetes, háborítatlan egyszerűsége nyilvánult meg a világban. A szeretet tere ölelt, gyógyított mindenkit. A résztvevők gyerekkori traumáikat engedték el Isten vígasztaló ölelésében. Az egyik jelenlévő a gyermeki én felszabadítása után, a semmin túljutva felismerte az Önvalót. Egy másik résztvevő pedig rálátott arra, hogy az Igazság szolgálata az egyetlen valódi, önzetlen szolgálat. Alázattal köszönöm. Az Igazságnak hála”

P.O

“Az igazság legmagasabb szintű szolgálata nyilvánult meg az okt. 5-i fáklya előadáson. Érezhető volt a Csendmélység Egyesület magasabb szintre emelkedése. A gyermeki én felszabadítására lehetett rálátni. Valódi megélésből hallhattunk két lélektársunk beszámolóját a tudatos halálról. A résztvevők közül volt, aki felismerte az önvalót, más pedig azt, hogy mit érdemes valójában szolgálni. Ráláttak többen arra, hogy mi az, aminek eddig hittek és így ezek az illúziók is felszámolódhattak. Az előadás végén minden anonim kérdés meg lett válaszolva. Igazságnak hála!”
U.I

“Az október 5-ei Fáklya előadás méltóan képviselte a Csendmélység egyesületet. A gyermeki éntől indulva az önvalóig minden érintve az ott jelenben lévő lelkek megélhették igaz természetüket. A személytelen szeretetté válva ráláttak arra, és feloldódott az az illúzió, ami miatt a lelkük szenvedett. Az előadáson résztvevők betekinthettek a gyermeki én felszabadításának megtapasztalásába. Annak is tanúi lehettek, hogy a felszabadulás után a hazavágyó lélek már el tud indulni és vissza tud térni valódi otthonába. Hatalmas boldogság látni,ha egy újabb lélek megéli a végső valóságát. Mind, akik ott voltunk, megéltük, hogy az igazság az egyedüli valóság. Igazságnak hála.”
B.Á

“A szombati fáklya előadáson a Csendmélység Egyesület ismét megújult, túlszárnyalva önmagát és meghaladva minden elképzelhetőt. A legmagasabb szintű tanítás volt jelen olyan végtelen tisztaságban és egyszerűségben, ami sehol máshol nem jelenik meg. Sőt, nem csupán tanítás, hanem gyakorlati megélés, ahogyan az Egyesületnél ez már megszokott. Nem is akármilyen megélés, ugyanis az egyik résztvevő néhány percnyi vezetés után felismerte az Önvalót önmagaként. A hallgatóság talán fel sem fogta, milyen végtelen kegyelem és szentség nyilvánult ott meg, mégis végtelen egyszerűségben, minden feleslegestől mentesen. Egy több évtizedes út néhány percbe sűrítve… Erre nincsenek szavak, de a lélek érzi, hogy milyen szentséges ünnep ez. Egy másik résztvevő pedig a szeretet terét élte meg önmagaként, ahogyan mindenki megélhette, aki követte a vezetést. Arról is hallhattunk megélésből beszélni, hogy mi a valódi szolgálat: az igazság felismerése felé segíteni az embereket. Ez az, amit a Csendmélység Egyesület tesz nap mint nap. Végtelen hála az Igazságnak, hogy ez a világban így megnyilvánulhat.”

H.K

“A Fáklya előadáson az Igazságban ültem. Ereje áthatott, és általa felismerődhettek bennem a hamisak. Nem csak ott. Ma is. Folyamatos önfeltárásban telt a napom. Igazságnak hála!🙏”
B.F.K

“A szombati Fáklya előadás az élő Igazság volt maga. Ebben az erőtérben a hallgatóság akkor is érthette a mondandót, ha elméjének teljesen ismeretlen lett volna. Lélektől lélekig hatolt minden tanítás. Amikor pedig Lélekjógi bemutatta a gyakorlatban is a Gyermeki én felszabadítását, az maga volt a tökéletesség. Briliáns vezetéseknek lehettünk tanúi. A sok-sok feltett kérdésre nem csak a kérdező, hanem az egész hallgatóság tanítás értékű választ kapott. Köszönöm, hogy ott lehettem.
Igazságnak hála.”
M.A

“A tegnapi Fáklya előadáson, az Igazság volt jelen. Az Igazság tanított. Az Igazság vezette az ott lévőket. A bennünk lévő Igazsághoz mutatta, biztos kézzel a legrövidebb utat. Alázattal köszönöm. Az Igazságnak hála.”

D.A