A tábor alatt furcsa kettősség volt, mert a szabadság ideájáról való lemondás felszabadító volt, viszont ott volt egy gát, felkavarodás, tehetetlenség, és fékezettség érzet is. Kivétel volt ez alól a lélekjóga és a lélektánc, mely meghatódottságot, lágyságot, illetve örömteli felszabadultságot…

Read More

Számomra az utókezelő táborban a lélek megszabadult néhány tehertől, jobban megnyílt és megélhette saját természetét. Elmenélküliség, nyugodtság, békesség, természetesség és a mély csend volt jelen. Tisztaság, szentség, kegyelem, szeretet és az egység kísérte végig a tábort. Alázattal köszönöm, hogy a…

Read More

Az utókezelő táborban többen lehetőséget kaptunk arra, hogy az Igazság elé állhassunk. Abban a kegyelemben részesülhettünk a Megnevezhetetlen lélekjógi által, hogy sokunk számára feltárult az Igazság magasztossága, fensége, végtelensége. Ezt megelőzően a Megnevezhetetlen még egy tesztet is kipróbált: feltette a…

Read More

Ez a tábor sokkal emelkedettebb volt, mint bármely előző, amiben részt vettem. Végig velünk volt egy könnyedség, teljes időtlenség. A csoport eggyé vált, és egyre csak emelkedett. A lélektánc és a jóga megélése sokkal mélyebb volt, mint eddig bármikor. Az…

Read More

Minden tábor kibontakozása más és más. Ebben az utókezelő táborban mindenki megélhette a szentség, a hála, a tisztaság az Igazság előtti jelentéktelenséget, a teljes önfeladást. Megtapasztalhattuk a megnyilvánulás folyamatos áramlását és azt, hogy a személyiség saját akaratával csak megzavarja ennek…

Read More

Áhítat, bizonyosságok, leomló falak, egyszerűség, odaadás, megadás, lélek megnyilvánulás, szétbomlás, egyesülés megállíthatatlan egymásba forgása volt a hétvégi tábor. A kettősségek végpontjai összeolvadtak és lett belőlük az Egy – a Csend. Ismételten és folyamatosan feladni minden emberit, egyénit és belehalni az…

Read More

A hétvégi utókezelő tábor az Egységben, teljességben, tisztaságban zajlott. Abban a kegyelemben volt részem, hogy szombaton az Igazság elé állhattam,és megtapasztalhattam Igaz valós természetemet. Vasárnap a lélekjógán egy csodálatos, nagyon mélyre vivő, szentséges Lélekutazáson vettünk részt. Megmutatkozott a teremtés története,…

Read More

A hétvégi utókezelő táborban végig tisztaság, szentség, szerelem volt jelen. Egység volt, még az egyetlen külsős résztvevő is megélte a Csendmélység Egyesület lényegét. Nyugalom, emelkedettség és egy felfelé ívelés volt, amit az utolsó napi lélekyoga elmondhatatlan finomsága koronázott meg. Az…

Read More

A hétvégi utókezelő tábor minden mozzanata a teljességet adta. Az Egységben, a tisztaság és a szeretet áramlása folyamatosan jelenlévő. A lélekjóga maga a kegyelem az áldás és magasztosság megnyilvánulása. Ebben a szentségben, áhítatban minden megnyilvánulás a Legfelső dicsőítése – nem…

Read More